#2 Akkor edzünk

-Hali, ők itt Kimberly, és Alysia – mutatott be minket az asztal társaságnak Philipp. Alyra nézve láttam, hogy egy kicsit feszeng, mert az asztalnál csak fiúk ültek. Én hál’ istennek már megszoktam a csak fiú társaságot, hála a hat éves korom óta tartó foci edzéseknek, ahol nagyon kevés lány van. Mikor leültünk mindenki bemutatkozott, de nem sok névre emlékszem. Voltak vagy tizen az asztalnál, ebből a velem szemben ülő Christian-t, Aly balján helyet foglaló Tomot, és még egy nagyon sötétbarna hajú Danielt jegyeztem meg.

- És két táncost kell pesztrálnotok? – kérdezte röhögve a Christian mellett ülő világos szőke hajú srác.

- Bocs, hogy hívnak? – kérdeztem meg gyorsan.

- Michael – mutatkozott be újra.

- Akkor kedves Michael, ne ítélj első látásra, mert éppenséggel focista lennék, bocs – mondtam, mire az egész asztal huhogni kezdett.

- Amilyen pici, annál nagyobb a beszélőkéje – vigyorgott mellettem Philipp.

- Hé, nem is vagyok olyan pici – könyököltem oldalba, mire elkezdett röhögni.

- Nézz körül picur. Szerintem nincs a suliban nálad kisebb – vigyorgott Daniel.

- Megjegyeztem Dani – fenyegettem meg.

- Ó, most félek – játszotta a nagyhalált, mire mindenki nevetett.

- Fociról jut eszembe, ki látta a tegnapi meccset? – kérdezte egy barna hajú srác, aki Tom mellett ült. Mind feltettük a kezünket, még Aly is, mire elcsodálkoztam.

- Hát te hogyhogy? – kérdeztem, míg a többiek az első félidőt tárgyalták ki.

- Tudod, focista barátom van. Nem rossz, ha ismerem azt, amit szeret – mosolygott.

- Oké – vigyorogtam rá, és megint a többiekre figyeltem. Így telt az ebéd, hangosan, és nevetgélve, de nem csak mi hangoskodtunk, a többi asztalhoz pillantva láttam, hogy ott is ez megy, mindenki hangosan, nevetgélve beszélget, ami jó érzéssel töltött el.

- Hallod, ha jövőre idejössz, még mindig te leszel e legkisebb – poénkodott Kyle, miközben már a szobánkhoz mentünk.

- Ha-ha-ha, vicces – vigyorogtam erőltetetten.

- Két óra múlva megint itt vagyunk, neked Kim foci edzés, Aly, te meg megismerkedsz majd a táncosokkal, és felmérik, ki hol áll – köszönt el Philipp a szoba ajtóban, majd a két fiú egymást lökdösve elindult a csendes folyosón.

- Te, szerinted kik laknak a szomszéd szobákban? – kérdezte Aly, miközben a kulccsal vacakoltam.

- Nem tudom, kopogjunk be – hagytam a kulcsot, és elindultunk a jobbról következő ajtóhoz, ami a 63- as volt, és bekopogtunk. Egy rövid gatyás, has pólós lány nyitott ajtót. Haja szőke volt, és ki volt sminkelve. Nagyon.

- Szia, én Kim vagyok – mutatkoztam be neki.

- Én meg Alysia. Mi leszünk a szoba szomszédaitok – mondta a szoba társam. A lány mellett benézve láttam, hogy a szobájuk ugyan olyan, mint a miénk.

- Hali, én Tatjana vagyok, a szoba társam meg épp mosdóban van, de mindjárt végez, szóval gyertek be. – invitált be minket kedvesen. – Ti is jövőre lesztek elsősök?

- Igen, ti is? – kérdeztem vissza, mire egy bólintás volt a válasz. A fürdőből hallatszott a WC lehúzás zaja. – Amúgy ez nem csak a leendő kilencedikesek folyosója?

- Nem, láttam pár felsőbb évfolyamost is – válaszolt.

- Tatja, kik jöttek? – jött ki egy vörös göndör hajú lány a mosdóból a kezét egy fehér törlőkendőbe törölve. – Ó, sziasztok

- Szia – köszöntünk egyszerre Alyval. – Mi vagyunk a szomszédok

- Oké, én Tiffany vagyok – mutatkozott be, amit utána mi is megtettünk. – És milyen szakra jelentkeztetek?

- Én táncra – válaszolt Aly.

- Én meg focira – vigyorodtam el, és visszakérdeztem. – És ti?

- Mi mindketten táncra – válaszolt Tatjana.

- Na, de mi megyünk is, még a másik szomszédoknak is bemutatkozunk – búcsúzkodtunk Alyval egy idő után. Mint kiderült a lányok mindketten idevalósinak, csak az ország másik végében laknak.

- Okés. Sziasztok.

A következő ajtó a 65-ös volt. Ide Aly kopogott be. Mikor kinyílt az ajtó, egyszerre kezdtünk el Alyval röhögni. Az ebédnél megismert Daniel állt velünk szemben.

-Sziasztok, mi kéne? – kérdezte mosolyogva.

- Jöttünk bemutatkozni a szomszédoknak – vigyorodott el Aly, én még mindig kuncogtam.

- Á, akkor ti lesztek az új szomszédaink – mosolyodott el Dani, miközben arrébb állt az ajtóból. – De gyertek csak be

- Köszi, szia, Chris – intettem az ágyon fetrengő fiúnak, majd Aly is ezt tette, mire Chris válasza egy sziasztok volt.

- De király az a poszter – ámultam el az egyik szekrényajtón lógó Black Veil Birdes- es plakáton. A két fiú szobája tele volt poszterekkel, láttam ott Bayern logót, egy Manchester Unitedest, és még néhány zenekart is be tudtam azonosítani, de elég sok ismeretlen együttes képe volt felragasztva. Ámulatomból a többiek bámulása zökkentett ki.

- Bocs, lemaradtam valamiről? – kérdeztem zavartan.

- Igen – röhögött Aly. – Azt kérdezték, hogy kikkel fogsz ma edzeni.

- Jaa, foggalmam sincs – válaszoltam röhögve. – De jó, hogy kérdezed. Aly, nekünk még el is kéne készülnünk!

- Tényleg, már csak fél óránk maradt! – kapott a fejéhez, és elindult kifelé a két srác szobájából, akik röhögve nézték a jelenetet.

- Jó poszterek – szóltam oda nekik, majd én is rohanó szoba társam után siettem.

Készülődés közben nem igazán beszélgettünk, mert mind a ketten a fürdőszoba és a szekrény között ingáztunk. Én egy vastag harisnyát vettem fel, és ráhúztam az egyszerű piros rövid foci gatyámat, felülre meg egy kék sport felsőt, rá meg egy piros melegítő felsőt. Asszem kicsit bayernesen öltöztem. Na, mindegy. Aly egy cicanacit, és egy kissé lógós pólót vett fel, ami mindig lecsúszott a válláról. Miközben a fürdőben copfoztam a hajam, kopogtak, mire Aly ajtót nyitott. Gondoltam, hogy a két kísérő jött be, ezért elkezdtem egy kicsit sietni. Mikor kész lettem, kimentem, ahol már mindenki menetkészen rám várt. A két srác is úgy volt felöltözve, mint én, csak Kyle kékbe, úgy értem kék nadrág, és kék pulcsi, míg Philipp zöldbe. Mind a kettőjük pólója fekete volt.

-Na, hercegnő is kész lett – vigyorgott Kyle, majd elindultunk. Alyék hamarabb leváltak, Kyle még odakiáltott, hogy mondjuk meg az edzőnek, hogy elkíséri Alyt. Mi kifelé vettük a suliból az irányt, de nem arra, amerre reggel bejöttünk, hanem valami füves udvarra értünk, ami mögött ott volt egy elkerített foci pálya.

- Még mindig nem sikerült körbevezetned – szólaltam meg útközben, mert nem szeretem a csendet.

- Majd holnap, legalább akkor lóghatok órákról. Úgyis gyűlölöm a hétfőt – vigyorgott, én meg megvontam a vállam, majd csendben mentünk tovább a pálya felé. Mikor odaértünk néhányan már melegítettek, hajolgattak, meg helyben futottak, de mi nem álltunk meg, hanem odamentünk egy melegítő nadrágos kissé kopaszodó, szakállas emberhez. Már láttam róla képeket, ő lesz az edző, Herr Spreizer. Érkezésünkre felnézett a papírokból, amik eddig lefoglalták a figyelmét.

- Jó napot edző úr, ő itt Kimberly – mutatott be Philipp.  

- Jól van, menj bemelegíteni, Kimberly, te maradj- utasította az edző, mire ő odafutott a társaihoz, és elkezdte a bemelegítő gyakorlatokat.

- Rendben, Kimberly, miért jelentkezett foci osztályba? – kérdezte az edző.

- Mert az életem a foci – válaszoltam.

- Mióta játszol? – jött a következő kérdés.

- Hat éves korom óta – adtam ismét választ.

- Ki hatására kezdtél el focizni?

- A bátyámmal játszottam először, és ő találta ki, mikor látta, mennyire tetszik ez a sport.

- Rendben, csinálj harminc fekvőtámaszt- mondta, miközben végig- a kérdések alatt is- a szemembe nézett, mire én leguggoltam, majd megcsináltam, amit kért, majd ismét felálltam.

- Szép, most fekvőtámasz tartás, és menj le, míg az orrod nem érinti a földet, és tartsd magad, ameddig tudod – adta a következő feladatot. Mikor épp ismét letérdeltem, láttam, hogy az épp bemelegítő fiúk mind felénk nézve csinálják a feladatokat. De többet megfigyelni már nem volt időm, mert fekvőtámaszból leeresztettem magam, míg az orrom el érte a földet, majd fogam összeszorítva koncentráltam. Nem tudom, mennyi idő telt el, de már nem bírtam tovább, ezért kinyomtam magam, és felálltam. Nem tudom, mikor vette az edző a kezébe a stoppert, de most elgondolkodva nézegette, majd felém fordította. A kijelző 4perc 53 másodpercet mutatott.

- Oké, most menj a fiúkkal bemelegíteni – mondta, majd ismét a papírokhoz fordult.

- Mennyi ideig bírtad? – rohantak le a kérdéssel, mikor odaértem hozzájuk.

- 4 perc, 53 másodperc- válaszoltam, miközben elkezdtem helyben futni.

- Az szép. Nekem a legelején 2 perc, 47 másodperc volt – mondta Kyle, aki időközben gondolom elkísérte Alyt. – Most meg 6 perc 4 másodperc a rekordom.

- Az szép – fordultam hozzá, majd mindenki befogta, mert Herr Spreizer elindult felénk. Körbenézve rájöttem, hogy egy lány sincs a csapatban, és hogy olyan húsz körüli a létszám.

- Rendben, bemelegítésnek hat kör futás, a csapatot Philipp és David fogja vissza. Az újaknak mondom, hogy nem lehet előttük futni. Nagyon ne maradjatok le – adta ki a bemelegítő feladatot, mire egy szőke srác, és Philipp elkezdtek közepes tempóban futni. Én nem sokkal mögöttük, a közép mezőnyben találtam meg a tempóm, amit igazából a két fiú diktált, szóval teljesen mindegy, hol futottál, de volt, aki szinte a lábukon futott, rá az edző rákiabált, hogy menjen a csapat végére, ő lesz a sereg hajtó, ha valaki lemarad, vele kell majd futnia. A harmadik focipálya kör után kezdett szétszakadozni a csapat, néhányan nagyon lemaradtak, páran meg csak pihi tempóra kapcsoltak, így maradtunk kilencen legelöl, rögtön a két tempó diktáló után. Az utolsó kör elején Herr Spreizer odakiabált a két első srácnak, hogy ezt a kört húzzák meg, mire azok ketten elkezdtek sprintelni, mi meg követtük őket. Akkor már csak heten voltunk a két srác mögött, így nem kellett lökdösődve tolakodni, volt elég mozgástere mindenkinek. Hatodiknak értem be a két elsőt is beleszámítva. Miután mindenki beérkezett, párokba osztott minket az edző, és passzolgattunk, aztán meg fejelgettünk egy körülbelül fél órát. A következő feladat tizenegyesek gyakorlása volt, két csapatra lettünk osztva, mert két kapus is volt a csoportban. Az edzés végén pedig játszottunk egy meccset, amit 3:2-re nyert az ellenfél, ahol többek között Philipp is játszott. Miután az edző elengedett minket, Philipp, Kyle és én csendben mentünk vissza az épületbe. Kyle előreszaladt összeszedni Alyt, így ketten sétáltunk fel a szobához.

- Holnap reggeli hétkor van, szóval akkor majd jövünk értetek – mondta Philipp az ajtóban, mire fáradtan bólintottam. – Akkor jóét, a vacsira letaláltok, nem?

- Persze, menj csak – köszöntem el, majd belépve a szobába elterültem az ágyon. Egy perce sem feküdhettem, mikor újra nyílt az ajtó, és a tekintetem összetalálkozott Alysiáéval, aki ugyanolyan nyúzott volt, mint én.

- Szerintem én kihagyom a vacsit, és zuhanyzás után inkább alszom – motyogta, majd a törölközőjével és a pizsamájával a karján bevonult a fürdőbe. Én nagy nehezen rávettem magam, hogy felálljak, és átbotladoztam a 65-ös szoba ajtajáig, amit kopogás után Chris ki is nyitott.

- Hát te? Nyúzottnak látszol, baj van? – poénkodott röhögve az állapotomon, miszerint pillanatokon belül állva alszom el.

- Most végeztünk az edzés, és csak azt szeretném kér, hogy szólni tudnátok a kajáldában Philippéknek, hogy mi Alyval ma kihagyjuk a vacsit?- kérdeztem, nem egy nyelvtani hibával a mondatban. Hullafáradtan igen nehéz németül ragozni.

- Persze, majd szólunk, de szerintem feküdj le, mert már beszélni sem tudsz – vigyorgott Chris, majd egy köszi után visszatértem a szobánkba, és beállítottam a telefonom ébresztőjét fél hétre, majd Aly után lezuhanyoztam, és elvégeztem a fürdőszobai teendőimet, majd szó szerint bezuhantam az ágyba.